A nitrátok nitrogéntartalma és a foszfátok foszfortartalma alapvető fontosságú a növények növekedése szempontjából, mint esszenciális tápelem. A nitrát és a foszfát mennyisége a növények jól ismert korlátozó (limitáló) tényezői. A tavak természetes nitrát-ellátottságához számos forrás járulhat hozzá. Például a települések szennyvize, a mezőgazdaságilag művelt területeken alkalmazott műtrágyák maradékainak kimosódása. A legtöbb foszfát a humán tevékenységek eredményeként kerül a természetes vizekbe. A legnagyobb forrásnak a kommunális szennyvizek tekinthetők, amelyek sok detergens-maradékot tartalmaznak.
25. ábra. A mérgező hulladék minden évben több ezer fiatal albatroszt pusztít el.[1]
Eutrofizálódásnak azt a folyamatot nevezzük, melynek során az állóvizekben a tápanyagdúsulás hatására nagymértékben elszaporodnak az elsődleges termelő szervezetek.[2] Eutrofizáció természetes és mesterséges úton is bekövetkezhet (26. ábra). A legtöbb tó keletkezését követően oligotróf. Évszázadok alatt azonban jelentős mennyiségű szerves üledék rakódik az aljzatra, ami általában némi feltöltődéssel és az átlagos vízmélység csökkenésével is jár. Így az idő múlásával az eredetileg tápanyagszegény, oligotróg víz eutróffá alakul. Ezt a folyamatot a tavak természetes öregedésének nevezzük. Amennyiben az emberi tevékenység során a nitrátok és a foszfátok megszűnnek limitáló tényezőként korlátozni a vízben szaporodó szerves anyag tömegét, a víz túltermővé válik, elnövényesedik, ami oxigénhiányhoz vezet úgy, hogy természetes életciklusuk végén a vízinövények a tó aljára ülepszenek, ott rothadni kezdenek, amely folyamat a vízben oldott oxigént fogyasztja. Végül a rothadó iszap feltölti a tavat, és a terület elmocsarasodik. Ez valójában a vizek természetes öregedésével analóg folyamat, csak sokkal gyorsabban megy végbe.
26. ábra. Eutróf tó
( forrás: http://www.sulinet.hu/ )
A folyamat lényege tehát a növényi tápanyagok (ezen belül is elsősorban a nitrogén és a foszfor) feldúsulása a víztérben, így a szabályozás egyik fontos módja e tápanyagterhelés csökkentése lehet. Ebben a folyamatban a vízgyűjtő és a tó, vagy tározó egységes egészként kezelendő. A vízgyűjtő tápanyagkészlete nemcsak operatív (vagyis tápanyag eltávolítási), hanem preventív (vagyis megelőző) beavatkozással is csökkenthető. Preventív eszközök közé tartoznak egyebek között az alábbiak:
- A műtrágya-felhasználás csökkentése. A Balaton esetében például 80-as évekre jellemző évi 6.500 t műtrágyában kihelyezett foszfor 1992-re 140 t-ra esett vissza, ami jelentősen hozzájárulhatott a tó vízminőségének javulásához.
- Foszformentes mosószerek forgalmazása. Ma már hazánkban is forgalmaznak foszformentes mosószereket, ezek azonban általában nem olcsóbbak a foszfor tartalmúaknál, ezért használatuk nem elég vonzó. A tatai öreg-tó vízgyűjtőjén megkísérelték anyagilag is támogatni a foszformentes mosószerek használatát.
- Tápanyag-kibocsátások megszüntetése, melyre a Balaton vízgyűjtője szolgálhat példaként, ahol számos nagyüzemi hígtrágyás állattartó telepet bezártak a 80-as években.
- Termelési technológiaváltás. A nagy fajlagos szennyezőanyag kibocsátású, korszerűtlen ipari technológiákat modernebbekkel helyettesítik. Ez talán fajlagosan drágább megoldás, de ez lehet a jövő útja.
Az eutrofizáció szabályozásának modern irányzata éppen a megelőzés és a tápanyagforgalmi ciklusok zárása. Ez már nemcsak a tápanyagterhelés csökkentését tűzi ki célul, hanem a tápanyag ciklusok komplex műszaki és társadalmi kezelését is.A kisebb terheléssel járó termelési technológiák elterjesztése mellett a tápanyagok visszanyerése és újrahasznosítása is célja ennek a szabályozásnak.
[1] Két, egymástól különálló szemétfolyam hömpölyög a Csendes-óceán északi részén Japán és a Hawaii-szigetek térségében. A sziget méretű, tíz méter vastag, összefüggő hulladékszigetek elsősorban műanyagot tartalmazó, több száz kilométer átmérőjű képződmény. Tíz év alatt megduplázódhat a két szemétfolyam mérete. Focilabdák, kajakok, legódarabkák és reklámszatyrok is úszkálnak a víz felszínén. A szennyezett óceánból a szülők által összegyűjtött műanyag darabokat a fészken ülő albatrosz-fiókák megeszik.
[2] Ha ezek nyíltvízben lebegő algák, akkor planktonikus eutrofizálódásról beszélünk, ha viszont gyökerező hínár-és mocsári növények, akkor bentonkus eutrofizálódásról van szó (Dévai et al., 1998).
